Magyarország legelső közforgalmú gőzvontatású vasúti pályáját 1846. július 15-én adták át, ahol többek között József nádor és családja is részt vett, akiket a meghívott vendégekkel együtt a Buda és Pest nevű mozdonyok egy óra alatt szállítottak Vácra. A váci vonal Carl Friedrich Zimpel tervei alapján készült, aki később anyagi viták miatt távozott az országból, így a munkálatokat már nem ő vezette.
A második, szolnoki vonalat egy évvel később adták át, a századfordulóra pedig már számos sínpár hálózta be a történelmi Magyarország területét.
Közlekedési térkép, felül vasúti kocsik és mozdony ábrázolásával.
hu