Fotó a Körös-Tisza-marosi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat albumából.
A szentesi központú Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő Társulat 1885-ben alakult meg 15 kisebb-nagyobb helyi társulat összefogásával. Létrejöttének előzménye az 1881-es tiszai árvíz után meghozott 1881. évi LII. törvény volt, amely többek között előírta, hogy a Körös és Berettyó völgyében nem megfelelő határokkal rendelkező társulatokat újra kell szervezni. Így jött létre az ország egyik legnagyobb területű (2216 km2) ármentesítő társulata.
Az országban működő más társulatokhoz hasonlóan a Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő Társulat is igyekezett különböző kiadványokban, fotóalbumokban bemutatni tevékenységét.
Szentesi szivattyútelep: 1924-26-ban épült Szentes és Csongrád között azért, hogy a Tisza bal parti Kurca-belvízrendszer vizeit emelje át a Tiszába. 1978-ig eredeti formájában működött, majd rekonstruálták. A rekonstrukció a gépházat és a kazánházat nem érintette. Az épületeket és gépi berendezéseket a Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság gondozza, mint ipari műemlékeket.
hu